Országos Kéktúra pecsételőhelyek

helyszínek
Országos Kéktúra mozgalom rövidítése: okt
Az Országos Kéktúra (OKT) mindenkori kezelője és kiírója a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ).
Az Országos Kéktúra célja, hogy a jelvényszerző túra résztvevői a rendszeres természetjárás során megismerjék hazánk természeti szépségeit, tájait, lakóinak életét, országunk történelmét, kulturális kincseit.
Az Országos Kéktúra útvonala azon kék sáv jelzésű turistaút, amely a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig vezet. Hossza közel 1170 km.
A tényleges túratáv, valamint a nyomvonal időnként elkerülhetetlen módosítások miatt változhat. Az új nyomvonal kijelölése vagy a nyomvonal megváltoztatása minde...n esetben a Magyar Természetjáró Szövetség joga és feladata.
Az útvonalon pecsétekkel ellátott ellenőrzőpontok találhatóak, amelyeknél az „Országos Kéktúra útvonalvázlat és igazolófüzet" című kiadvány megfelelő helyére kell pecsételni. A mindenkoron aktuális útvonal itt található.
Az Országos Kéktúra teljesítése csak gyalogosan, hatéves kortól, tetszőleges irányban haladva, tetszőleges hosszúságú szakaszokra bontva elfogadott. A teljesítés időtartama nincs korlátozva. Az útvonal egyéni és csoportos bejárása is megengedett, de csak egyénhez köthető egy teljesítés.
Az Országos Kéktúra végigjárását a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott eredeti igazolófüzet összes üres négyzetébe történő bélyegzéssel és dátumozással kell igazolni. Minden nevesített négyzetbe a megfelelő, ugyancsak névvel és egyedi grafikával ellátott bélyegzőlenyomatot kell elhelyezni. A Kéktúra folyamatos bejárása nem előírás, azt mindenki saját időbeosztásához szabva tetszőlegesen szakaszolhatja. A lényeg, hogy a kezdő és a végpont egy-egy bélyegzőhely legyen. Ilyenkor fontos, hogy adott bélyegzőlenyomatnál a túra megszakításakor és az ott történő újrakezdésekor is dátumozni kell. A túra megszakításának az számít, ha az utat több mint egy nap kihagyás után folytatod.
A bélyegzők helyének pontos leírása, a füzet beszerezéséről és áráról további infók pedig a kektura.hu oldalon találhatók.
A túra teljes távjának bejárása után a füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség központjába kell eljuttatni, ahol a teljesítést ellenőrzik, dokumentálják.
A sikeres teljesítők az OKT egyedi sorszámozott jelvényét térítésmentesen kapják. Mindez a teljesítés számától független, azaz minden egyes teljesítés után ingyenes a jogosan megszerzett sorszámozott jelvény. A gomblyukjelvényt, amely azonos grafikájú, de kisebb és nem sorszámozott, a teljesítők csak egy alkalommal igényelhetik, szintén térítésmentesen. A jelvényeket az MTSZ központja adja ki, a teljesítőkről nyilvántartást vezet, illetve honlapján az ahhoz hozzájárulók nevét közzé teszi. Gondoskodik továbbá a Kéktúra jelvény és az igazoló oklevél átadásáról, a füzetet pedig visszajuttatja a tulajdonosának.


Országos Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek megtekintése a geojson.io-n
Országos Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek, gpx letöltés
Országos Kéktúra mozgalom nyomvonala, gpx letöltés
Országos Kéktúra mozgalom útvonalváltozásai
A névre, vagy az azonosítóra kattintva a bélyegző oldalára jutsz, míg a felhasználó nevére, vagy a dátumra kattintva a túrázó mozgalomhoz tartozó logjait olvashatod el.
azonosító név fényképek túrázó dátum
egyedi Velem (Vas megyei irodalmi út) 1 heraldry 2026-04-03
egyedi Velem (Szombathelyi egyházmegye - Velem) 3 Blagabi 2026-05-01
egyedi Írott-kő, kilátó 2 Handbauer Péter 2026-05-05
OKTPH_01_DDKPH_01_1 Írott-kő 6 KatCat 2026-05-23
OKTPH_01_DDKPH_01_2 Írott-kő 7 jakoat 2026-06-06
OKTPH_02 Hét-forrás 4 VT222 2026-06-12
egyedi Kék Huszár Vendéglő 1 feczkozsuzsa 2026-05-02
OKTPH_03_1 Kőszeg 4 jakoat 2026-06-06
OKTPH_03_2 Kőszeg 3 Pongi 2026-05-02
OKTPH_04 Tömörd 6 csabatomi 2026-07-04
OKTPH_05 Ablánci malom 7 csabatomi 2026-07-04
egyedi Szeleste (régi bélyegző) 2 KatCat 2026-05-25
egyedi Szeleste (Arborétum) 2 Garai Ágnes 2026-06-13
OKTPH_06 Szeleste 3 csabatomi 2026-07-04
OKTPH_06_2 Szeleste 1 csabatomi 2026-07-04
OKTPH_07_1 Bögöt 4 csabatomi 2026-07-04
OKTPH_07_2 Bögöt 3 zaultschy 2026-05-29
egyedi Csénye (Sasfészek Söröző) 2 ecsied2 2026-04-23
OKTPH_08 Csényeújmajor 6 csabatomi 2026-07-04
egyedi Sárvár (Nádasdy-vár) 1 SzűcsLídia 2026-05-24
OKTPH_09 Sárvár 3 lean82 2026-07-05
OKTPH_10_1 Gérce 3 lean82 2026-07-05
OKTPH_10_2 Gérce 2 szaszguszt 2026-06-21
OKTPH_11 Rózsáskerti erdészház 4 lean82 2026-07-05
OKTPH_12 Hidegkúti vadászház 4 lean82 2026-07-05
egyedi Káld (Farkas-erdő) 3 krisz.bali 2026-05-27
OKTPH_13_1 Káld 2 krisz.bali 2026-05-27
OKTPH_13_2 Káld 4 lean82 2026-07-05
OKTPH_14 Hosszúpereszteg 2 lean82 2026-07-05
OKTPH_15 Szajki erdészház 2 ERIKA73 2026-06-13
OKTPH_16 Ötvös 3 Debreczenyi Krisztina 2026-07-10
OKTPH_17 Kisvásárhely 2 Debreczenyi Krisztina 2026-07-10
egyedi Sümeg (több bélyegző) 3 erda 2026-05-02
OKTPH_18 Sümeg 3 Debreczenyi Krisztina 2026-07-10
OKTPH_19 Sarvaly erdészház 2 benczegyorgy 2026-06-14
egyedi Zalaszántó (Sztúpa és Kéktúra) 4 benczegyorgy 2026-06-14
OKTPH_20_1 Zalaszántó 3 benczegyorgy 2026-06-14
OKTPH_20_2 Zalaszántó 3 benczegyorgy 2026-06-14
OKTPH_21_1 Rezi 1 nilatak1502 2026-06-12
OKTPH_21_2 Rezi 3 laszlocsongor 2026-04-25
OKTPH_22_1 Gyöngyösi csárda 3 bentordai 2026-06-12
OKTPH_23 Hévíz 4 csharkay 2026-06-27
OKTPH_24 Keszthely 2 csharkay 2026-06-27
OKTPH_25 Vállus 2 csharkay 2026-06-27
egyedi Lesenceistvánd (régi bélyegző) 1 poad 2026-04-01
egyedi Lesenceistvánd (Mi kis teraszunk) 1 Siposné Gyöngyi Rita 2026-04-08
OKTPH_26_1 Lesenceistvánd 1 MJM 2026-06-12
OKTPH_26_2 Lesenceistvánd 2 MJM 2026-06-12
egyedi Tapolca (régi bélyegző) 3 Tschabika 2026-05-25
OKTPH_27 Tapolca 2 hajpappa95 2026-07-04
OKTPH_28 Szent György-hegy 3 hajpappa95 2026-07-04
egyedi Szigliget (Vártúrák) 2 Tschabika 2026-05-24
OKTPH_29_1 Szigliget 2 Tschabika 2026-05-24
OKTPH_29_2 Szigliget 2 hajpappa95 2026-07-04
OKTPH_29_3 Szigliget 2 driapocalypse 2026-06-13
OKTPH_30 Badacsonytördemic 3 hajpappa95 2026-07-04
OKTPH_30_B Badacsony 2 hajpappa95 2026-07-04
OKTPH_31 Káptalantóti 3 hajpappa95 2026-07-05
OKTPH_31_B Csobánc 4 csg65 2026-07-03
OKTPH_32 Szentbékkálla 4 csg65 2026-07-03
OKTPH_33 Balatonhenye 3 csg65 2026-07-03
OKTPH_34 Csicsói erdészház 2 Norbi6 2026-06-27
egyedi Nagyvázsony (Vidoree) 1 Pulmy 2026-03-14
egyedi Nagyvázsony (több bélyegző) 6 nemlac 2026-05-23
OKTPH_35_1 Nagyvázsony 2 Lyvy 2026-06-26
OKTPH_35_2 Nagyvázsony 2 Lyvy 2026-06-26
OKTPH_36 Kab-hegy 2 sovizo 2026-07-07
OKTPH_37 Úrkút 2 sovizo 2026-07-07
egyedi Kislőd (Sobri Jóska Élménypark) 1 poad 2026-02-28
OKTPH_38_1 Városlőd 3 5N 2026-07-05
OKTPH_38_2 Városlőd 2 Török Péter 2026-05-26
OKTPH_39 Németbánya 3 wolfbence 2026-07-09
egyedi Pápavár-alja (KDP bélyegző) 2 ttanai 2026-06-21
egyedi Bakonybél (Ösvénytaposó bélyegző) 3 ttanai 2026-06-20
egyedi Bakonybél (Szent Mauriciusz Monostor) 2 driapocalypse 2026-03-21
egyedi Bakonybél (Vadszőlő Szálló és Étterem) 3 driapocalypse 2026-04-19
OKTPH_40_1 Bakonybél 1 wolfbence 2026-07-02
OKTPH_40_2 Bakonybél 1 Gabe 2026-07-08
OKTPH_41 Kőris-hegy 1 Gabe 2026-07-09
egyedi Szépalmapuszta 3 nilatak1502 2026-05-01
OKTPH_42_2 Borzavár 3 dhornyak 2026-06-12
OKTPH_42_3 Borzavár 3 Gabe 2026-07-09
egyedi Zirc (KDP bélyegző) 3 Tibu 2026-04-24
egyedi Zirc (apátság) 1 esztiparcsami 2025-03-08
OKTPH_43 Zirc 2 GregSanchez 2026-06-21
OKTPH_43_2 Zirc 1 Gabe 2026-07-09
OKTPH_44 Bakonynána 5 szaszguszt 2026-07-06
OKTPH_45_1 Jásd 4 szaszguszt 2026-07-06
OKTPH_45_2 Jásd 1 BánMártaIlona 2026-06-16
egyedi Tés (KDP bélyegző) 2 Tamásné Judit 2026-06-16
egyedi Tés (Tési szélmalmok és Kéktúra) 3 Makó Imre 2026-06-16
egyedi Csőszpuszta (Alba Regia Barlangkutató Állomás) 3 BánMártaIlona 2026-07-05
OKTPH_46 Csőszpuszta 7 szaszguszt 2026-07-06
egyedi Hamuház (KDP bélyegző) 3 szaszguszt 2026-07-06
egyedi Királyszállás 3 Kueszter 2024-08-07
OKTPH_47_1 Kisgyón 3 BánMártaIlona 2026-07-05
OKTPH_47_2 Kisgyón 3 szaszguszt 2026-07-06
OKTPH_48 Bakonykúti 3 szaszguszt 2026-07-06
egyedi Fehérvárcsurgó (KDP bélyegző) 3 szaszguszt 2026-07-10
OKTPH_49 Fehérvárcsurgó 3 szaszguszt 2026-07-10
egyedi Fehérvárcsurgó (Fejér megye természetjárója) 1 reka622 2026-01-25
egyedi Bodajk (Fejér megye természetjárója) 2 SzűcsLídia 2026-06-20
OKTPH_50_A_1 Bodajk 2 SzűcsLídia 2026-06-20
OKTPH_50_A_2 Bodajk 1 Tibu 2026-04-26
OKTPH_50_A_3 Bodajk 2 Barczag Krisztián 2026-04-05
egyedi Csókakő (Fejér megye természetjárója) 3 Tibu 2026-04-26
OKTPH_50_B Csókakő 4 SzűcsLídia 2026-06-20
egyedi Gánt (Bauxitbányászati Múzeum) 3 Barczag Krisztián 2026-04-05
egyedi Gánt (Fejér megye Természetjárója) 3 Ildi80 2026-05-09
egyedi Gánt (Fejér megye természetjárója) 4 SzűcsLídia 2026-06-20
egyedi Gánt (régi OKT) 3 SzűcsLídia 2026-06-20
OKTPH_51_1 Gánt 3 Ildi80 2026-05-09
OKTPH_51_2 Gánt 4 SzűcsLídia 2026-06-20
OKTPH_52 Mindszentpuszta 4 TomiHUN2 2026-06-06
OKTPH_53 Kőhányás 4 zsebesi 2026-06-14
egyedi Várgesztes 2 TomiHUN2 2026-06-06
OKTPH_54_1 Várgesztes 2 zsebesi 2026-06-14
OKTPH_54_2 Várgesztes 3 onlyhuman 2026-06-28
OKTPH_55 Szárliget 5 onlyhuman 2026-06-28
OKTPH_56 Somlyóvár 4 ensomhet 2026-06-21
OKTPH_57_1 Koldusszállás 3 ensomhet 2026-06-21
OKTPH_57_2 Koldusszállás 2 ensomhet 2026-06-21
OKTPH_58 Bánya-hegyi erdészház 4 ensomhet 2026-06-20
OKTPH_59 Gerecse üdülő 3 ensomhet 2026-06-20
OKTPH_60_1 Pusztamarót 4 ensomhet 2026-06-20
OKTPH_60_2 Pusztamarót 4 ensomhet 2026-06-20
OKTPH_61_1 Péliföldszentkereszt 2 ensomhet 2026-06-14
OKTPH_61_2 Péliföldszentkereszt 2 ensomhet 2026-06-14
OKTPH_62 Mogyorósbánya 1 ensomhet 2026-06-14
egyedi Tokodi pincék (egyedi bélyegzők) 8 ensomhet 2026-06-14
OKTPH_63_A Tokodi pincék 3 ensomhet 2026-06-14
OKTPH_63_B Tokod 2 ensomhet 2026-06-14
OKTPH_63_C Nagy-Gete 1 ensomhet 2026-06-14
OKTPH_64 Dorog 3 ensomhet 2026-06-14
egyedi Kesztölc (Pilisi vándorlás) 2 dviki84 2026-04-12
egyedi Kémény-szikla (Pilisi kilátások) 5 Nomax 2026-03-21
egyedi Kétágú-hegy (Pilisi kilátások) 4 ViolaIlona 2025-05-02
OKTPH_65_1 Klastrompuszta 2 Peterzon 2026-06-20
OKTPH_65_2 Klastrompuszta 2 Peterzon 2026-06-20
egyedi Piliscsév (Pilisi vándorlás) 3 Nomax 2026-03-21
egyedi Legény-barlang 2 Nomax 2026-03-21
egyedi Dévényi Antal-kilátó (Pilisi kilátások) 5 Peterzon 2026-06-20
egyedi Piliscsév (Studenka) 1 Alboke 2025-08-11
egyedi Klotildliget (Pilisi vándorlás) 2 sky70 2026-04-05
OKTPH_66 Piliscsaba 3 Peterzon 2026-06-20
OKTPH_67_2 Zsíros-hegy 1 driapocalypse 2026-07-05
egyedi Máriaremetei Mária-út 3 driapocalypse 2026-07-05
OKTPH_68_1 Hűvösvölgy 3 driapocalypse 2026-07-05
OKTPH_68_2 Hűvösvölgy 1 Peterzon 2026-05-09
OKTPH_69_1 Hármashatár-hegy 1 Garai Ágnes 2026-05-16
OKTPH_69_3 Hármashatár-hegy 1 Peterzon 2026-05-09
OKTPH_70 Virágos-nyereg 1 Peterzon 2026-05-09
OKTPH_71 Rozália téglagyár 4 jozsafiuk 2026-06-13
egyedi Nagy-Kevély (Pilisi kilátások) 3 vadkerta 2026-03-28
OKTPH_72 Kevély- nyereg 3 Félix 2026-07-05
egyedi Som-hegyi turistaház (Pilisi vándorlás) 4 TBarbi 2025-10-12
egyedi Pilisszentkereszt, Mária-kegyhely 1 Mészárosné Àgi 2025-08-03
OKTPH_73_1 Pilisszentkereszt 2 ensomhet 2025-11-15
OKTPH_73_2 Pilisszentkereszt 2 Tschabika 2026-04-03
egyedi Rezső-kilátó ("Jó kilátások!" Visegrádi-hegység) 3 gyabronkap 2025-12-27
egyedi Dobogókő (Báró Eötvös Loránd Menedékház, több bélyegző) 3 LuckyWanders 2026-05-02
OKTPH_74 Dobogókő 4 LuckyWanders 2026-05-02
OKTPH_75 Sikárosi erdészház 4 DarukaLejla 2026-05-22
egyedi Pilisszentlászló (Hollókőtől Vörös-kőig) 3 FarkasF 2025-10-11
OKTPH_76_1 Pilisszentlászló 1 zaultschy 2026-04-03
OKTPH_76_2 Pilisszentlászló 2 DarukaLejla 2026-05-22
OKTPH_77 Pap-réti erdészház 2 DarukaLejla 2026-05-22
egyedi Moli-pihenő ("Jó kilátások!" Visegrádi-hegység) 5 DarukaLejla 2026-05-23
OKTPH_78_1 Nagy-Villám 2 DarukaLejla 2026-05-23
OKTPH_78_2 Nagy-Villám 2 LuckyWanders 2026-05-02
egyedi Visegrád, Fellegvár 1 dyerika21 2026-04-05
OKTPH_79 Visegrád 2 DarukaLejla 2026-05-23
OKTPH_80 Nagymaros 2 Kutya 2026-07-09
OKTPH_80_B Julianus-kilátó 0 Kutya 2026-07-09
egyedi Törökmező (kalandpark) 1 Kutya 2026-07-09
egyedi Plüssök a Kéken, Törökmező 2 Kutya 2026-07-09
OKTPH_81 Törökmező turistaház 2 Kutya 2026-07-09
OKTPH_82 Kisinóci turistaház 3 Kutya 2026-07-09
OKTPH_83 Nagy-Hideg-hegy 7 Kutya 2026-07-10
OKTPH_83_B Csóványos 3 Petya 2026-07-10
OKTPH_84 Nógrád 4 Kutya 2026-07-10
OKTPH_85_2 Lokó-pihenő 4 DarukaLejla 2026-06-27
OKTPH_85_1 Magyarkút 4 DarukaLejla 2026-06-27
egyedi Katalinpuszta (Pest megye turistája 2.) 2 Pulmy 2026-06-13
egyedi Plüssök a Kék-en (Katalinpuszta) 1 Pulmy 2026-06-13
OKTPH_86_1 Katalinpuszta 2 Pulmy 2026-06-13
OKTPH_86_2 Katalinpuszta 3 zsebesi 2026-06-06
OKTPH_86_B Naszály 1 Pulmy 2026-06-13
OKTPH_87_1 Ősagárd 2 Pulmy 2026-06-11
OKTPH_87_2 Ősagárd 3 Kásazs 2026-06-23
OKTPH_88 Felsőpetény 3 TBarbi 2026-06-28
OKTPH_89_1 Alsópetény 3 Manyesz 2026-06-11
OKTPH_89_2 Alsópetény 2 Pulmy 2026-06-11
OKTPH_90_1 Romhány 4 vargaa 2026-06-29
OKTPH_90_2 Romhány 6 vargaa 2026-06-29
egyedi Kétbodony (Cserhát vendégház) 3 joci120 2026-04-07
OKTPH_91 Kétbodony 3 vargaa 2026-06-29
OKTPH_92_1 Becske 4 vargaa 2026-06-29
OKTPH_92_3 Becske 3 csg65 2026-04-10
egyedi Szandaváralja (régi bélyegző) 1 notesz 2026-04-16
OKTPH_93 Szandaváralja 3 Monolit99 2026-06-13
egyedi Terény (Hunnia csipkemúzeum) 3 somzol 2025-10-11
egyedi Csehátsurány, Aranybakancs Vendégház és Bisztró 4 Adani12345 2026-06-11
OKTPH_94_1 Cserhátsurány 3 Nagygabor079 2026-06-20
OKTPH_95_1 Nógrádsipek 4 nyulildi 2026-03-19
OKTPH_95_2 Nógrádsipek 2 szollosi73 2026-06-24
egyedi Hollókő (Postamúzeum) 1 Imre Bernadett 2026-03-15
egyedi Hollókő (Fazekasház, több bélyegző) 4 kocka 2026-05-24
egyedi Hollókő (vár) 2 nyulildi 2026-05-12
OKTPH_96_2 Hollókő 3 sze 2026-07-05
OKTPH_97 Bableves csárda 4 Fotti 2026-07-05
OKTPH_97_B Tepke 0 Fotti 2026-07-05
OKTPH_98_1 Nagybárkány 3 Fotti 2026-07-05
egyedi Mátraverebély - Szentkút (Zarándokház) 3 Weineltrita 2026-05-16
OKTPH_99_2 Mátraverebély 3 szollosi73 2026-06-22
egyedi Ágasvár turistaház (saját bélyegző) 1 stur 2026-05-23
OKTPH_100_1 Ágasvár turistaház 1 stur 2026-05-23
OKTPH_100_2 Ágasvár turistaház 5 zsolt65 2026-05-01
OKTPH_101_1 Mátraszentistván 4 FarkasF 2026-06-07
OKTPH_101_2 Mátraszentistván 4 FarkasF 2026-06-07
egyedi Galyatető (Hunguest Hotel Galya - Országos Kéktúra) 1 Kutya 2026-04-26
OKTPH_102_2 Galyatető 5 FarkasF 2026-06-07
OKTPH_102_4 Galyatető 2 FarkasF 2026-06-07
OKTPH_103 Vércverés 3 FarkasF 2026-06-07
OKTPH_104_1 Vörösmarty fogadó 4 FarkasF 2026-06-07
egyedi Mátraháza (Pagoda) 1 Aldarion86 2026-06-06
egyedi Mátraháza (Csülök-büfé) 1 Kutya 2026-04-25
egyedi Mátraháza (UHU Erdei büfé) 2 Kutya 2026-04-25
OKTPH_105_1 Mátraháza 2 stur 2026-05-24
OKTPH_105_2 Mátraháza 6 FarkasF 2026-06-07
egyedi Kékestető (Tető étterem) 2 csegergo 2026-04-30
OKTPH_106_2 Kékestető 4 Aldarion86 2026-06-06
OKTPH_107 Hármashatár erdészház 4 Aldarion86 2026-06-06
egyedi Siroki vár 1 Kutya 2026-04-25
OKTPH_108_1 Sirok 4 PeterJudit 2026-06-07
OKTPH_108_2 Sirok 5 Albert Gergely 2026-06-21
OKTPH_109 Rozsnakpuszta 2 Albert Gergely 2026-06-21
egyedi Szarvaskő (Várpresszó) 1 Kutya 2026-06-04
OKTPH_110_1 Szarvaskő 3 Albert Gergely 2026-06-21
OKTPH_110_2 Szarvaskő 3 morph 2026-07-05
OKTPH_111_1 Telekessy vendégház 3 morph 2026-07-05
OKTPH_111_2 Telekessy vendégház 3 Kutya 2026-06-04
egyedi Bélapátfalva (apátsági templom) 1 Kutya 2026-06-04
OKTPH_112_1 Bélapátfalva 4 Adani12345 2026-07-09
OKTPH_112_2 Bélapátfalva 3 Albert Gergely 2026-07-04
OKTPH_113 Cserepes-kői-barlang 4 Adani12345 2026-07-09
OKTPH_114_1 Bánkút 1 Adani12345 2026-07-09
OKTPH_114_2 Bánkút 2 Adani12345 2026-07-09
egyedi Mályinka (Kohász út) 2 Adani12345 2026-07-10
OKTPH_115 Mályinka 3 Adani12345 2026-07-10
OKTPH_116_1 Uppony 3 Adani12345 2026-07-10
OKTPH_116_2 Uppony 3 Adani12345 2026-07-10
egyedi Putnok (Gömöri Múzeum) 2 moltomi79 2026-06-06
OKTPH_117 Putnok 5 Adani12345 2026-07-10
OKTPH_118_1 Kelemér 3 csg65 2026-07-09
OKTPH_118_2 Kelemér 0 moltomi79 2026-06-06
OKTPH_118_3 Kelemér 1 eszpee 2026-07-02
OKTPH_119 Gömörszőlős 3 csg65 2026-07-09
OKTPH_120 Zádorfalva 1 csg65 2026-07-09
egyedi Aggtelek (ANP - Baradla-barlang) 2 Kakukk 2026-06-30
OKTPH_121_1 Aggtelek 5 csg65 2026-07-09
OKTPH_121_2 Aggtelek 2 moltomi79 2026-06-06
egyedi Baradla-barlang, Vörös-tói bejárat (ANP - Baradla-barlang) 2 iloidl 2026-06-06
OKTPH_122_1 Jósvafő 3 Kakukk 2026-06-30
OKTPH_122_2 Jósvafő 6 csg65 2026-07-09
egyedi Szelcepuszta 4 Kakukk 2026-06-30
OKTPH_123 Derenk 4 Kakukk 2026-06-30
OKTPH_124 Szabó-pallag erdészház 4 Kakukk 2026-06-30
OKTPH_125 Bódvaszilas 4 james 2026-07-04
egyedi Bódvarákó (Esztramos Kalandtúra Egyesület) 1 james 2026-07-04
OKTPH_126 Bódvarákó 4 james 2026-07-04
OKTPH_126_B Martonyi kolostorrom 1 james 2026-07-04
egyedi Tornabarakony (Barakonyi Patakvölgy Egyesület) 4 Garai Ágnes 2026-05-23
OKTPH_127 Tornabarakony 2 baksatg 2026-07-04
OKTPH_128_2 Rakacaszend 3 baksatg 2026-07-04
OKTPH_128_B Irota 1 baksatg 2026-07-04
egyedi Felsővadász (több bélyegző) 3 Riki 2026-03-22
OKTPH_129_2 Felsővadász 4 baksatg 2026-07-04
egyedi Szanticska (több bélyegző) 2 tam623 2025-05-02
OKTPH_130 Abaújszolnok 3 baksatg 2026-07-05
egyedi Baktaték (különleges bélyegzők) 4 totzoli65 2026-06-13
OKTPH_131 Baktakék 4 baksatg 2026-07-05
OKTPH_132_2 Fancsal 3 baksatg 2026-07-05
OKTPH_132_B_1 Forró-Encs vá. 4 totneteri 2026-06-13
OKTPH_132_B_2 Encs 4 baksatg 2026-07-05
OKTPH_133 Gibárt 4 baksatg 2026-07-05
OKTPH_134_1 Hernádcéce 3 baksatg 2026-07-06
egyedi Boldogkőváralja (vár) 1 Zsuzsi70220 2026-06-12
egyedi Boldogkőváralja (Mandalaház) 3 totzoli65 2026-06-12
OKTPH_135_1 Boldogkőváralja 3 baksatg 2026-07-06
OKTPH_135_2 Boldogkőváralja 4 repesz 2026-07-06
egyedi Regéc (vár) 3 totzoli65 2026-06-12
egyedi Regéc (Szent Erzsébet út) 1 totzoli65 2026-06-11
OKTPH_136_1 Regéc 4 repesz 2026-07-06
OKTPH_136_2 Regéc 4 baksatg 2026-07-06
OKTPH_136_3 Regéc 4 Zsuzsi70220 2026-06-12
egyedi Istvánkúti vadászház 2 baksatg 2026-07-07
OKTPH_137 Istvánkúti vadászház 4 repesz 2026-07-07
OKTPH_138 Eszkála erdészház 5 repesz 2026-07-07
egyedi Makkoshotyka (Vadászati magángyűjtemény) 5 totzoli65 2026-06-11
OKTPH_139_1 Makkoshotyka 1 repesz 2026-07-07
OKTPH_140 Cirkáló-tanya 5 repesz 2026-07-08
OKTPH_142 Nagy-nyugodó 4 repesz 2026-07-08
OKTPH_144 Vágáshuta 5 repesz 2026-07-08
OKTPH_145 Nagyhuta 4 repesz 2026-07-08
egyedi Bózsva (Kőbérc-panzió) 2 Félix 2026-06-17
OKTPH_146 Füzérradvány 0 Félix 2026-06-17
egyedi Füzér (vár bélyegzők) 3 amyp 2026-05-27
egyedi Füzér (Vár büfé) 1 FarkasF 2026-05-08
OKTPH_147_1 Füzér 4 gasparjeno 2026-06-23
OKTPH_147_2 Füzér 6 quijote22 2026-04-29
OKTPH_147_B Nagy-Milic 2 gasparjeno 2026-06-23
OKTPH_148_2 Bodó-rét 8 gasparjeno 2026-06-23
egyedi Hollóháza (Balkon büfé) 2 quijote22 2026-04-29
egyedi Porcelán Múzeum Hollóháza 1 quijote22 2026-04-29
OKTPH_149_1 Hollóháza 6 bandras 2026-04-26
OKTPH_149_2 Hollóháza 3 gasparjeno 2026-06-23
OKTPH_149_3 Hollóháza 3 amyp 2026-05-28
903
térkép