Országos Kéktúra pecsételőhelyek

helyszínek
Országos Kéktúra mozgalom rövidítése: okt
Az Országos Kéktúra (OKT) mindenkori kezelője és kiírója a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ).
Az Országos Kéktúra célja, hogy a jelvényszerző túra résztvevői a rendszeres természetjárás során megismerjék hazánk természeti szépségeit, tájait, lakóinak életét, országunk történelmét, kulturális kincseit.
Az Országos Kéktúra útvonala azon kék sáv jelzésű turistaút, amely a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig vezet. Hossza közel 1170 km.
A tényleges túratáv, valamint a nyomvonal időnként elkerülhetetlen módosítások miatt változhat. Az új nyomvonal kijelölése vagy a nyomvonal megváltoztatása minde...n esetben a Magyar Természetjáró Szövetség joga és feladata.
Az útvonalon pecsétekkel ellátott ellenőrzőpontok találhatóak, amelyeknél az „Országos Kéktúra útvonalvázlat és igazolófüzet" című kiadvány megfelelő helyére kell pecsételni. A mindenkoron aktuális útvonal itt található.
Az Országos Kéktúra teljesítése csak gyalogosan, hatéves kortól, tetszőleges irányban haladva, tetszőleges hosszúságú szakaszokra bontva elfogadott. A teljesítés időtartama nincs korlátozva. Az útvonal egyéni és csoportos bejárása is megengedett, de csak egyénhez köthető egy teljesítés.
Az Országos Kéktúra végigjárását a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott eredeti igazolófüzet összes üres négyzetébe történő bélyegzéssel és dátumozással kell igazolni. Minden nevesített négyzetbe a megfelelő, ugyancsak névvel és egyedi grafikával ellátott bélyegzőlenyomatot kell elhelyezni. A Kéktúra folyamatos bejárása nem előírás, azt mindenki saját időbeosztásához szabva tetszőlegesen szakaszolhatja. A lényeg, hogy a kezdő és a végpont egy-egy bélyegzőhely legyen. Ilyenkor fontos, hogy adott bélyegzőlenyomatnál a túra megszakításakor és az ott történő újrakezdésekor is dátumozni kell. A túra megszakításának az számít, ha az utat több mint egy nap kihagyás után folytatod.
A bélyegzők helyének pontos leírása, a füzet beszerezéséről és áráról további infók pedig a kektura.hu oldalon találhatók.
A túra teljes távjának bejárása után a füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség központjába kell eljuttatni, ahol a teljesítést ellenőrzik, dokumentálják.
A sikeres teljesítők az OKT egyedi sorszámozott jelvényét térítésmentesen kapják. Mindez a teljesítés számától független, azaz minden egyes teljesítés után ingyenes a jogosan megszerzett sorszámozott jelvény. A gomblyukjelvényt, amely azonos grafikájú, de kisebb és nem sorszámozott, a teljesítők csak egy alkalommal igényelhetik, szintén térítésmentesen. A jelvényeket az MTSZ központja adja ki, a teljesítőkről nyilvántartást vezet, illetve honlapján az ahhoz hozzájárulók nevét közzé teszi. Gondoskodik továbbá a Kéktúra jelvény és az igazoló oklevél átadásáról, a füzetet pedig visszajuttatja a tulajdonosának.


Országos Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek megtekintése a geojson.io-n
Országos Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek, gpx letöltés
Országos Kéktúra mozgalom nyomvonala, gpx letöltés
Országos Kéktúra mozgalom útvonalváltozásai
A névre, vagy az azonosítóra kattintva a bélyegző oldalára jutsz, míg a felhasználó nevére, vagy a dátumra kattintva a túrázó mozgalomhoz tartozó logjait olvashatod el.
azonosító név fényképek túrázó dátum
egyedi Vas megyei irodalmi út, Velem 1
OKTPH_01_DDKPH_01_1 Írott-kő 5 Góliátka 2025-05-13
OKTPH_01_DDKPH_01_2 Írott-kő 6 erda 2025-05-01
OKTPH_02 Hét-forrás 3 Góliátka 2025-05-13
egyedi Kék Huszár Vendéglő 1 bigboszi 2025-04-05
OKTPH_03_1 Kőszeg 4 Góliátka 2025-05-13
OKTPH_03_2 Kőszeg 2 UP 2025-04-27
OKTPH_04 Tömörd 6 Góliátka 2025-05-14
OKTPH_05 Ablánci malom 7 Góliátka 2025-05-14
egyedi Szeleste (régi bélyegző) 2 erda 2025-05-03
egyedi Szeleste (Arborétum) 2 erda 2025-05-03
OKTPH_06 Szeleste 2 Góliátka 2025-05-17
OKTPH_07_1 Bögöt 4 Góliátka 2025-05-17
OKTPH_07_2 Bögöt 3 Bazsu61 2025-05-03
egyedi Csénye (Sasfészek Söröző) 2 Bazsu61 2025-05-01
OKTPH_08 Csényeújmajor 6 Góliátka 2025-05-17
egyedi Sárvár (Nádasdy-vár) 1 Mészárosné Àgi 2025-04-29
OKTPH_09 Sárvár 3 Góliátka 2025-05-15
OKTPH_10_1 Gérce 3 erda 2025-05-04
OKTPH_10_2 Gérce 2 Góliátka 2025-05-15
OKTPH_11 Rózsáskerti erdészház 4 Keklepes 2025-05-02
OKTPH_12 Hidegkúti vadászház 3 Keklepes 2025-05-02
egyedi Káld (Farkas-erdő) 3 vackor 2025-05-01
OKTPH_13_1 Káld 2 Siorac87 2025-05-13
OKTPH_13_2 Káld 4 Szenty 2025-05-04
OKTPH_14 Hosszúpereszteg 2 Szenty 2025-05-04
OKTPH_15 Szajki erdészház 2 Szenty 2025-05-04
OKTPH_16 Ötvös 3 vackor 2025-05-02
OKTPH_17 Kisvásárhely 2 UP 2025-05-02
egyedi Sümeg (több bélyegző) 3 Mészárosné Àgi 2025-05-02
OKTPH_18 Sümeg 3 UP 2025-05-02
OKTPH_19 Sarvaly erdészház 2 Mészárosné Àgi 2025-05-02
egyedi Zalaszántó (Sztúpa és Kéktúra) 4 Mészárosné Àgi 2025-05-03
OKTPH_20_1 Zalaszántó 3 Ildi80 2025-05-03
OKTPH_20_2 Zalaszántó 3 bagabo 2025-05-17
OKTPH_21_1 Rezi 1 FarkasF 2025-05-10
OKTPH_21_2 Rezi 3 bagabo 2025-05-17
OKTPH_22_1 Gyöngyösi csárda 3 bagabo 2025-05-17
OKTPH_23 Hévíz 4 bagabo 2025-05-17
OKTPH_24 Keszthely 2 davidovits 2025-05-14
OKTPH_25 Vállus 2 Orgován Kinga 2025-05-18
egyedi Lesenceistvánd (régi bélyegző) 1 matyi1 2024-12-30
egyedi Lesenceistvánd 1 Hjoertur 2025-03-15
OKTPH_26_1 Lesenceistvánd 2 Szevaszka 2025-05-03
OKTPH_26_2 Lesenceistvánd 2 Orgován Kinga 2025-05-18
egyedi Tapolca (régi bélyegző) 3 Lovi0312 2024-10-20
OKTPH_27 Tapolca 2 Hecsa2 2025-05-16
OKTPH_28 Szent György-hegy 3 Fagus 2025-05-17
egyedi Szigliget (Vártúrák) 2 bk 2025-05-10
OKTPH_29_1 Szigliget 2 Fagus 2025-05-17
OKTPH_29_2 Szigliget 2 heraldry 2025-04-20
OKTPH_29_3 Szigliget 2 Fagus 2025-05-17
OKTPH_30 Badacsonytördemic 2 Fagus 2025-05-17
OKTPH_30_B Badacsony 0 Béres Máté 2018-05-19
OKTPH_31 Káptalantóti 3 Fotti 2025-05-02
OKTPH_31_B Csobánc 4 gasparjeno 2025-05-17
OKTPH_32 Szentbékkálla 4 gasparjeno 2025-05-17
OKTPH_33 Balatonhenye 3 gasparjeno 2025-05-17
OKTPH_34 Csicsói erdészház 2 Macikupac 2025-05-10
egyedi Nagyvázsony- Vidoree 1 Kásazs 2025-04-19
egyedi Nagyvázsony (több bélyegző) 6 heraldry 2025-04-18
OKTPH_35_1 Nagyvázsony 2 Macikupac 2025-05-10
OKTPH_35_2 Nagyvázsony 1 Macikupac 2025-05-10
OKTPH_36 Kab-hegy 2 Békési Ábel 2025-04-27
OKTPH_37 Úrkút 2 spenot02 2025-05-02
OKTPH_38_1 Városlőd 3 Orgován Kinga 2025-05-11
OKTPH_38_2 Városlőd 2 Béres Máté 2025-05-10
OKTPH_39 Németbánya 3 spenot02 2025-05-17
egyedi Pápavár-alja (KDP bélyegző) 2 szbence 2025-04-29
egyedi Bakonybél (Ösvénytaposó bélyegző) 3 szbence 2025-04-29
egyedi Bakonybél (Szent Mauriciusz Monostor) 2 Pusi72 2025-04-11
egyedi Bakonybél (Vadszőlő Szálló és Étterem) 3 spenot02 2025-05-17
OKTPH_40_1 Bakonybél 1 edelwolf 2025-05-18
OKTPH_40_2 Bakonybél 1 spenot02 2025-05-17
OKTPH_41 Kőris-hegy 1 edelwolf 2025-05-18
egyedi Szépalmapuszta 3 szbence 2025-04-30
OKTPH_42_2 Borzavár 3 Orgován Kinga 2025-05-12
OKTPH_42_3 Borzavár 3 edelwolf 2025-05-18
egyedi Zirc (KDP bélyegző) 3 szbence 2025-04-30
egyedi Zirc (apátság) 1 Tomee88 2024-06-15
OKTPH_43 Zirc 2 Orgován Kinga 2025-05-12
OKTPH_43_2 Zirc 1 Orgován Kinga 2025-05-12
OKTPH_44 Bakonynána 5 Bagil 2025-05-04
OKTPH_45_1 Jásd 4 zsolt65 2025-05-17
OKTPH_45_2 Jásd 1 Qwer 2025-05-10
egyedi Tés (KDP bélyegző) 2 Florian 2025-04-27
egyedi Tés (Tési szélmalmok és Kéktúra) 3 Kutya 2024-06-29
egyedi Csőszpuszta (Alba Regia Barlangkutató Állomás) 3 sojaligab 2025-05-07
OKTPH_46 Csőszpuszta 7 zsolt65 2025-05-17
egyedi Hamuház (KDP bélyegző) 3 zsolt65 2025-05-17
egyedi Királyszállás 3 Fagus 2024-06-29
OKTPH_47_1 Kisgyón 3 blaci95 2025-05-17
OKTPH_47_2 Kisgyón 3 versmona 2025-05-17
OKTPH_48 Bakonykúti 3 zsolt65 2025-05-17
egyedi Fehérvárcsurgó (KDP bélyegző) 3 korbela 2025-05-16
OKTPH_49 Fehérvárcsurgó 3 Florian 2025-05-16
egyedi Fehérvárcsurgó (Fejér megye természetjárója) 1 Pendi 2025-01-03
egyedi Bodajk (Fejér megye természetjárója) 2 puruczki.robert 2025-05-10
OKTPH_50_A_1 Bodajk 2 puruczki.robert 2025-05-10
OKTPH_50_A_2 Bodajk 1 Kriszta1990 2025-05-01
OKTPH_50_A_3 Bodajk 2 korbela 2025-05-17
egyedi Csókakő (Fejér megye természetjárója) 3 Kutya 2024-11-16
OKTPH_50_B Csókakő 3 kissrg 2025-05-17
egyedi Gánt (Bauxitbányászati Múzeum) 1
egyedi Gánt (Fejér megye Természetjárója) 2 marcsi314 2025-02-02
egyedi Gánt (Fejér megye természetjárója) 3 mea2000 2025-04-12
egyedi Gánt (régi OKT) 1 csabatomi 2025-05-02
OKTPH_51_1 Gánt 3 PákozdiSándor 2025-04-30
OKTPH_51_2 Gánt 4 kissrg 2025-05-17
OKTPH_52 Mindszentpuszta 4 mbela 2025-05-02
OKTPH_53 Kőhányás 4 Adani12345 2025-05-07
egyedi Várgesztes 2 mea2000 2025-04-12
OKTPH_54_1 Várgesztes 2 Adani12345 2025-05-07
OKTPH_54_2 Várgesztes 3 Adani12345 2025-05-07
OKTPH_55 Szárliget 5 ZsBéla 2025-05-03
OKTPH_56 Somlyóvár 4 VPeti 2025-05-15
OKTPH_57_1 Koldusszállás 3 VPeti 2025-05-15
OKTPH_57_2 Koldusszállás 2 ZsBéla 2025-05-03
OKTPH_58 Bánya-hegyi erdészház 4 VPeti 2025-05-15
OKTPH_59 Gerecse üdülő 3 reka622 2025-05-17
OKTPH_60_1 Pusztamarót 4 bal005 2025-05-17
OKTPH_60_2 Pusztamarót 4 Bazsi44 2025-04-27
OKTPH_61_1 Péliföldszentkereszt 2 vasi79 2025-05-03
OKTPH_61_2 Péliföldszentkereszt 2 bal005 2025-05-17
egyedi Mogyorósbánya (Kakukk Söröző) 1 bal005 2025-05-17
OKTPH_62 Mogyorósbánya 2 bal005 2025-05-17
egyedi Tokodi pincék (régi bélyegző) 3 VPeti 2025-05-15
OKTPH_63_A Tokodi pincék 3 vasi79 2025-05-03
OKTPH_63_B Tokod 2 vasi79 2025-05-03
OKTPH_63_C Nagy-Gete 0 VPeti 2025-05-15
OKTPH_64 Dorog 3 BalintAgnes 2025-05-10
egyedi Kesztölc (Pilisi vándorlás) 2 BalintAgnes 2025-05-10
egyedi Kémény-szikla (Pilisi kilátások) 5 niki.bundi 2025-04-30
egyedi Kétágú-hegy (Pilisi kilátások) 4 niki.bundi 2025-04-30
OKTPH_65_1 Klastrompuszta 2 Török Péter 2025-05-10
OKTPH_65_2 Klastrompuszta 2 5N 2025-05-09
egyedi Piliscsév (Pilisi vándorlás) 3 BalintAgnes 2025-05-10
egyedi Legény-barlang 2 niki.bundi 2025-04-30
egyedi Dévényi Antal-kilátó (Pilisi kilátások) 5 Vicka 2025-04-20
egyedi Piliscsév (Studenka) 1 Mayerék 2023-01-07
egyedi Klotildliget (Pilisi vándorlás) 2 Vicka 2025-04-20
OKTPH_66 Piliscsaba 3 james 2025-05-11
OKTPH_67_2 Zsíros-hegy 1 james 2025-05-11
OKTPH_68_1 Hűvösvölgy 1 Mészárosné Àgi 2025-05-17
OKTPH_68_2 Hűvösvölgy 1 Rhei 2025-05-17
OKTPH_69_1 Hármashatár-hegy 1 Mészárosné Àgi 2025-05-17
OKTPH_69_3 Hármashatár-hegy 1 Rhei 2025-05-17
OKTPH_70 Virágos-nyereg 1 Rhei 2025-05-17
OKTPH_71 Rozália téglagyár 4 Rhei 2025-05-17
egyedi Nagy-Kevély (Pilisi kilátások) 3 spenot02 2025-03-02
OKTPH_72 Kevély- nyereg 3 BalintAgnes 2025-05-12
egyedi Pilisszentkereszt, Mária-kegyhely 1 Adani12345 2025-03-16
egyedi Som-hegyi turistaház (Pilisi vándorlás) 4 Adani12345 2025-03-16
OKTPH_73_1 Pilisszentkereszt 2 stur 2025-02-28
OKTPH_73_2 Pilisszentkereszt 2 Török Péter 2025-05-12
egyedi Rezső-kilátó ("Jó kilátások!" Visegrádi-hegység) 3 ViolaIlona 2024-10-20
egyedi Dobogókő (Báró Eötvös Loránd Menedékház, több bélyegző) 3 Laci37 2025-05-02
OKTPH_74 Dobogókő 4 Török Péter 2025-05-12
OKTPH_75 Sikárosi erdészház 4 sze 2025-05-04
egyedi Pilisszentlászló (Hollókőtől Vörös-kőig) 3 Laci37 2025-05-02
OKTPH_76_1 Pilisszentlászló 1 Laci37 2025-05-02
OKTPH_76_2 Pilisszentlászló 2 sze 2025-05-04
OKTPH_77 Pap-réti erdészház 2 sze 2025-05-11
egyedi Moli-pihenő ("Jó kilátások!" Visegrádi-hegység) 5 Laci37 2025-05-02
OKTPH_78_1 Nagy-Villám 2 sze 2025-05-11
OKTPH_78_2 Nagy-Villám 2 Laci37 2025-05-02
egyedi Visegrád, Fellegvár 1 Laci37 2025-05-02
OKTPH_79 Visegrád 2 sze 2025-05-11
OKTPH_80 Nagymaros 2 Hadifland 2025-05-17
OKTPH_80_B Julianus-kilátó 0 Hadifland 2025-05-17
egyedi Törökmező (kalandpark) 1 Hadifland 2025-05-17
egyedi Plüssök a Kéken, Törökmező 2 Laci37 2025-05-01
OKTPH_81 Törökmező turistaház 2 devernie 2025-05-17
OKTPH_82 Kisinóci turistaház 3 Hadifland 2025-05-17
OKTPH_83 Nagy-Hideg-hegy 7 devernie 2025-05-11
OKTPH_83_B Csóványos 0 devernie 2025-05-11
OKTPH_84 Nógrád 4 devernie 2025-05-11
OKTPH_85_2 Lokó-pihenő 4 somzol 2025-05-09
OKTPH_85_1 Magyarkút 4 somzol 2025-05-09
egyedi Katalinpuszta (Pest megye turistája 2.) 2 pp 2025-04-27
OKTPH_86_1 Katalinpuszta 2 somzol 2025-05-09
OKTPH_86_2 Katalinpuszta 3 goboc 2025-04-24
OKTPH_86_B Naszály 0 somzol 2025-05-09
OKTPH_87_1 Ősagárd 2 Kutya 2025-05-17
OKTPH_87_2 Ősagárd 3 Kutya 2025-05-17
OKTPH_88 Felsőpetény 3 Kutya 2025-05-17
OKTPH_89_1 Alsópetény 3 Kutya 2025-05-17
OKTPH_89_2 Alsópetény 2 Kutya 2025-05-17
OKTPH_90_1 Romhány 4 Kutya 2025-05-17
OKTPH_90_2 Romhány 6 Petya 2025-05-17
egyedi Kétbodony (Cserhát vendégház) 3 Kutya 2025-05-17
OKTPH_91 Kétbodony 3 Petya 2025-05-17
OKTPH_92_1 Becske 4 Kutya 2025-05-18
OKTPH_92_3 Becske 3 Kutya 2025-05-18
egyedi Szandaváralja (régi bélyegző) 1 Kutya 2025-05-18
OKTPH_93 Szandaváralja 2 Petya 2025-05-18
egyedi Terény (Hunnia csipkemúzeum) 2 Kutya 2025-05-18
OKTPH_94_1 Cserhátsurány 3 Kutya 2025-05-18
OKTPH_95_1 Nógrádsipek 4 Zsuzsi70220 2025-04-20
OKTPH_95_2 Nógrádsipek 2 mesrob 2025-05-10
egyedi Hollókő (Fazekasház, több bélyegző) 4 Ferencz Zsolt 2025-05-02
egyedi Hollókő (vár) 2 iloidl 2025-05-11
egyedi Hollókő (Postamúzeum) 1 DarkJedi 2025-05-04
OKTPH_96_2 Hollókő 3 csabatomi 2025-05-17
OKTPH_97 Bableves csárda 3 NyBea 2025-05-17
OKTPH_98_1 Nagybárkány 3 hazkoto 2025-05-18
egyedi Mátraverebély - Szentkút (Zarándokház) 3 Rogerius85 2025-05-01
OKTPH_99_2 Mátraverebély 3 hazkoto 2025-05-18
egyedi Ágasvár turistaház (saját bélyegző) 1 hazkoto 2025-05-17
OKTPH_100_1 Ágasvár turistaház 1 hazkoto 2025-05-17
OKTPH_100_2 Ágasvár turistaház 5 repesz 2025-05-17
OKTPH_101_1 Mátraszentistván 4 repesz 2025-05-17
OKTPH_101_2 Mátraszentistván 4 hazkoto 2025-05-17
egyedi Galyatető (Hunguest Hotel Galya - Országos Kéktúra) 1 hazkoto 2025-05-17
OKTPH_102_2 Galyatető 5 repesz 2025-05-17
OKTPH_102_4 Galyatető 2 hazkoto 2025-05-17
OKTPH_103 Vércverés 3 repesz 2025-05-17
OKTPH_104_1 Vörösmarty fogadó 4 repesz 2025-05-17
egyedi Mátraháza (Pagoda) 1 ViolaIlona 2025-03-30
egyedi Mátraháza (Csülök-büfé) 1 csabatomi 2025-04-12
egyedi Mátraháza (UHU Erdei büfé) 1 ViolaIlona 2025-03-30
OKTPH_105_1 Mátraháza 2 repesz 2025-05-17
OKTPH_105_2 Mátraháza 6 Gpontapa 2025-05-03
egyedi Kékestető (Tető étterem) 2 spenot02 2025-05-11
OKTPH_106_2 Kékestető 4 Rogerius85 2025-05-04
OKTPH_107 Hármashatár erdészház 4 spenot02 2025-05-11
egyedi Siroki vár 1 jetijak 2025-05-11
OKTPH_108_1 Sirok 4 jetijak 2025-05-11
OKTPH_108_2 Sirok 5 jetijak 2025-05-11
OKTPH_109 Rozsnakpuszta 2 jetijak 2025-05-11
OKTPH_110_1 Szarvaskő 3 jetijak 2025-05-11
OKTPH_110_2 Szarvaskő 3 jetijak 2025-05-11
OKTPH_111_1 Telekessy vendégház 3 jetijak 2025-05-11
OKTPH_111_2 Telekessy vendégház 3 jetijak 2025-05-11
egyedi Bélapátfalva (apátsági templom) 1 jetijak 2025-05-11
OKTPH_112_1 Bélapátfalva 4 jetijak 2025-05-11
OKTPH_112_2 Bélapátfalva 3 jetijak 2025-05-11
OKTPH_113 Cserepes-kői-barlang 4 KasKris 2025-05-03
OKTPH_114_1 Bánkút 1 bellag 2025-05-03
OKTPH_114_2 Bánkút 2 ptoldi 2025-05-17
egyedi Mályinka (Kohász út) 2 Nori78 2025-05-10
OKTPH_115 Mályinka 3 ptoldi 2025-05-17
OKTPH_116_1 Uppony 3 Emil82 2025-05-10
OKTPH_116_2 Uppony 2 ptoldi 2025-05-17
egyedi Putnok (Gömöri Múzeum) 2 jetijak 2024-10-27
OKTPH_117 Putnok 5 ptoldi 2025-05-18
OKTPH_118_1 Kelemér 3 Nénuphar 2025-05-11
OKTPH_118_2 Kelemér 0 Erdeibandi 2025-05-11
OKTPH_118_3 Kelemér 1 Ildo 2025-03-07
OKTPH_119 Gömörszőlős 3 Nénuphar 2025-05-11
OKTPH_120 Zádorfalva 1 Nénuphar 2025-05-10
egyedi Aggtelek (ANP - Baradla-barlang) 2 Nénuphar 2025-05-10
OKTPH_121_1 Aggtelek 5 Aldarion86 2025-05-11
OKTPH_121_2 Aggtelek 2 Aldarion86 2025-05-11
egyedi Baradla-barlang, Vörös-tói bejárat (ANP - Baradla-barlang) 2 Enkeli 2025-04-18
OKTPH_122_1 Jósvafő 3 Aldarion86 2025-05-11
OKTPH_122_2 Jósvafő 6 Enkeli 2025-04-18
egyedi Szelcepuszta 4 striker11 2025-04-21
OKTPH_123 Derenk 4 Aldarion86 2025-05-10
OKTPH_124 Szabó-pallag erdészház 4 Aldarion86 2025-05-10
OKTPH_125 Bódvaszilas 4 prorok 2025-05-09
OKTPH_126 Bódvarákó 4 tam623 2025-05-04
egyedi Tornabarakony (Barakonyi Patakvölgy Egyesület) 4 tam623 2025-05-04
OKTPH_127 Tornabarakony 4 tam623 2025-05-04
OKTPH_128_2 Rakacaszend 3 Ildo 2025-05-02
egyedi Irota (Cserehát turistája) 3 nzp@csx.hu 2024-11-30
OKTPH_128_B Irota 0
egyedi Felsővadász (több bélyegző) 3 tam623 2025-05-03
OKTPH_129_1 Felsővadász 2 tam623 2025-05-03
OKTPH_129_2 Felsővadász 4 Ildo 2025-05-03
egyedi Szanticska (több bélyegző) 2 tam623 2025-05-02
OKTPH_130 Abaújszolnok 3 Ildo 2025-05-03
egyedi Baktaték (különleges bélyegzők) 4 tam623 2025-05-02
OKTPH_131 Baktakék 4 tam623 2025-05-02
OKTPH_132_2 Fancsal 3 tam623 2025-05-02
OKTPH_132_B_1 Forró-Encs vá. 4 zsolt65 2025-01-02
OKTPH_132_B_2 Encs 3 tam623 2025-05-02
OKTPH_133 Gibárt 4 tam623 2025-05-02
OKTPH_134_1 Hernádcéce 3 balagebike 2025-05-14
egyedi Boldogkőváralja (vár) 1 tam623 2025-05-02
egyedi Boldogkőváralja (Mandalaház) 3 Betty 2025-05-04
OKTPH_135_1 Boldogkőváralja 3 balagebike 2025-05-14
OKTPH_135_2 Boldogkőváralja 4 Betty 2025-05-04
egyedi Regéc (vár) 3 balika01 2025-05-01
egyedi Regéc (Szent Erzsébet út) 1 Betty 2025-05-03
OKTPH_136_1 Regéc 4 balagebike 2025-05-14
OKTPH_136_2 Regéc 4 balagebike 2025-05-14
OKTPH_136_3 Regéc 4 Imre Bernadett 2025-05-04
egyedi Istvánkúti vadászház 2 Betty 2025-05-03
OKTPH_137 Istvánkúti vadászház 4 balagebike 2025-05-14
OKTPH_138 Eszkála erdészház 5 balagebike 2025-05-14
egyedi Makkoshotyka (Vadászati magángyűjtemény) 5 Betty 2025-05-03
OKTPH_139_1 Makkoshotyka 1 HPety 2025-05-19
OKTPH_140 Cirkáló-tanya 5 HPety 2025-05-19
OKTPH_142 Nagy-nyugodó 4 HPety 2025-05-19
OKTPH_144 Vágáshuta 5 csikosviki95 2025-05-08
OKTPH_145 Nagyhuta 4 csikosviki95 2025-05-08
egyedi Bózsva (Kőbérc-panzió) 1 Garai Ágnes 2025-05-02
OKTPH_146_1 Bózsva 3 csikosviki95 2025-05-08
OKTPH_146_2 Bózsva 4 Pusi72 2025-05-03
egyedi Füzér (Vár büfé) 1 Garai Ágnes 2025-05-02
egyedi Füzér (vár bélyegzők) 3 csg65 2025-04-26
OKTPH_147_1 Füzér 4 Pusi72 2025-05-04
OKTPH_147_2 Füzér 6 zsolt65 2025-05-03
OKTPH_147_B Nagy-Milic 1
OKTPH_148_2 Bodó-rét 7 Pusi72 2025-05-04
egyedi Hollóháza (Balkon büfé) 2 tompae 2024-12-29
egyedi Porcelán Múzeum Hollóháza 1 mpeti 2025-05-01
OKTPH_149_1 Hollóháza 6 Pusi72 2025-05-04
OKTPH_149_2 Hollóháza 3 tompae 2024-12-29
OKTPH_149_3 Hollóháza 3 zsolt65 2025-05-03
863
térkép