A Pest Megyei Piros túramozgalmat még 1977-ben hozta létre a Pest Megyei Természetjáró Szövetség és látták el a turistákat igazolófüzettel. A szövetség megszűnését követően jelenleg a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület üzemelteti.
A mozgalom célja Pest megye Dunától keletre lévő részének bemutatása. Programot adni a Gödöllői dombság, Pesti-síkság, Dunamenti-síkság és a Kiskunság felkereséséhez. Bemutatni az itt található népművészeti értékeket, műemlékeket, történelmi jelentőségű emlékhelyeket.
A túra útvonala: Verőcétől Apajig közel 234 kilométer hosszan az igazolófüzet térképein feltüntetett piros sávval jelölt túraútv...onal.
A túra teljesítése: A teljesítés ideje nincs korlátozva. Hatéves kortól bárki, bármely irányba, bármilyen szakaszokra bontva teljesítheti, azonban megszakításokat is igazolni kell.A bejárás a Ráckeve-Dömsöd szakasz kivételével csak gyalogosan történhet. Az említett szakasz kerékpárral is teljesíthető. A túra többször is teljesíthető. Útvonalkövető mozgalomból kifolyólag a teljes útvonalat végig kell járni, nem elegendő az érintőpontokon pecsételni.
A teljesítés igazolása: A füzet megfelelő helyére beütött bélyegzéssel és keltezéssel történik. Minden ellenőrzőponton kell pecsételni. Hivatalos bélyegzési lehetőség hiányában az adott település nevét tartalmazó bármely bélyegző elfogadunk, továbbá a pontot és a személyt együtt ábrázoló, felismerhető fotók szintén igazolásul szolgálhatnak. Egy-egy túraszakasz megszakításakor a befejezést és az újrakezdést is igazolni kell a dátum(ok)beírásával. A túrákra ajánlatos bélyegzőpárnát vinni magunkal, mert a kihelyezett bélyegzők festékellátása folyamatosan nem biztosítható.
Díjazás: A teljesítés igazolása történhet személyesen minden hónap első csütörtökén (kivétel július és augusztus) a Magyar Természetjáró Szövetség irodájában 16:30-17:00-ig (1075 Budapest, Károly körút 11). A füzetek eljuttatása postán is történhet az alábbi címre: 1244 Budapest, Pf. 846.
Postázás esetén telefonos vagy e-mailes elérhetőséget fel kell tüntetni. A postaköltség a teljesítőt terheli. A sikeres elbírálást követően a teljesítő fém jelvényt kap, ezzel pedig kiérdemli a Pest Megye turistája címet.
Érvek a túramozgalom elkezdése mellett:
- Pest Megye és Országbérlettel többletköltség nélkül bejárható a teljes útvonal.
- Kisgyermekkel, családdal is könnyedén bejárható.
- Az útvonal könnyen szakaszolható, akár hosszabb, akár rövidebb távokra.
- Jók a tömegközlekedési kapcsolatai.
- Teljesítése belátható időn belül befejezhető.
- Az élmény mellet fém jelvény a teljesítésért járó jutalmad.
Probléma bejelentés: Kérjük, hogy az esetleges útjelzési vagy egyéb problémákat a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesületnek időpont és helymegjelöléssel haladéktalanul jelezzék az alábbi e-mail címre: pestmegyeipiros@gmail.com
Az igazolófüzet megvásárolható a turistashop.hu weboldalon vagy a személyes ügyfélfogadáson.
Hivatalos facebook oldalunk elérhetősége,ahol folyamatosan friss hírekkel jelentkezünk: https://www.facebook.com/profile.php?id=100092624060752
A névre, vagy az azonosítóra kattintva a bélyegző oldalára jutsz, míg a felhasználó nevére, vagy a dátumra kattintva a túrázó mozgalomhoz tartozó logjait olvashatod el.