Alföldi Kéktúra

logok
azonosító név túrázó dátum állapot log
AKPH_10 Petróczi-iskola hdanee 2020-06-29 rendben A pecsét a jobb oldali terasz lépcsőjétől balra állandóan elérhető. A kocsma-csárda zárva tart, bár helyieket, ismerősöket ki szoktak állítólag szolgálni. A Szeged-Mórahalom-Baja/Kelebia buszok kb. 2 óranként érintik az Öttömös, Dobó tanya néven futó, fedett buszmegállópárt. Szállás gyanánt Mórahalmon az Udvarház Apartmant ajánlom, kiadós vacsorát a Varga csárdában lehet elkölteni. A környék mély, homokos útjai bringás teljesítőkön kifoghatnak. Bolt, kocsma Kunfehértó-Ruzsa között nincs.
AKPH_10_B Rúzsa-fa hdanee 2020-06-29 rendben Fedett asztalnál lehet megpihenni. A közeli buszmegálló neve Ásotthalom, Kószó tanya, ezt a Szeged-Mórahalom-Kisszállás-Baja/Kelebia buszok érintik, nagyjából kétóránként. Petróczi iskola felé haladva a Back-kápolna utáni kerülő az elágazásban nincs jelezve, az irányjelző tábla a kerülő levágó irányba mutat.
AKPH_09_C Jánostelek hdanee 2020-06-30 rendben Nincsen (már?) darázsfészek. Petróczi iskola felől érkezve a nyúltelep kerítését követve van egy, a kerítés melletti dzsindzsásba behívó jelzés, de maradjatok nyugodtan a járhatóbb nyomon. Szakaszolni Kisszállas vasútállomáson vagy az 53-as főúton, a Tücsök tanya buszmegállóban tudtok. Pihenőhely és esőbeálló gyanánt az innen Petróczi iskola felé található kilátót ajánlom. Spájzoljatok, mert Kunfehértó-Ruzsa között nincs bolt, kocsma.
AKPH_23_B Eperjes hdanee 2020-07-30 rendben A falu központjában, az Eperjes, községháza buszmegállónál található e remek falusi krimó. Az év eleji bizonytalankodás után most újult erővel szolgálja ki e hely a szomjas turistákat és a már nem annyira szomjas, ám barátságos helyieket. Aki Gádoros felől érkezik, útvonalváltozásra készüljön: a korábbiakhoz képest tovàbb kell a kukorica- és napramárnemforgó-táblák között északias irányban haladni, mielőtt elérjük a jól jelzett balra kanyarodást a műút irányába.
AKPH_23_A Gádoros hdanee 2020-07-30 rendben A Fő utcán, a vasúti átjáró és a benzinkút közelében van a bolt, Gádoros, vasútállomás bejárati út buszmegállónál. Az Árbarát a túrázó barátja is, mivel a bélyegzőn kívül néhány székkel is vár minket, ahol egy jégkrém társaságában megpihenhetünk. Ezen kívül Kávézó álnéven kulturált kocsma működik a Kossuth Lajos utca túránkhoz közeli végén és a piactéren is, a korábbi pecsételőhely Trófea sörözőhöz közel. Vízvételi lehetőség mind Árpádhalom, mind Eperjes felől érkezve a község első házainál, nyomós kútból van. Árnyék viszont csak akkor van széles e vidéken, ha cipelünk magunkkal néhány termetesebb fát. Aki vonattal érkezne, annak már csak napi egy vonatpár áll rendelkezésére, meg az állomàsszamarak.
AKPH_22 Árpádhalom hdanee 2020-07-30 rendben A bolt a túra útvonalán, Árpádhalom, magtároló buszmegálló közelében található. A bélyegzőt a bolt külső falán található hirdetőtáblát böngészgetve találhatjátok meg... na jó, igazából pont mellette, a falon, konstans elérhető helyen. Kocsma egy utcával nyugatabbra van, helyi informátoraink jelentése alapján.
AKPH_23_B Eperjes hdanee 2020-11-12 hozzáférhetetlen A járványügyi intézkedések miatt zárva tart a Koccintó, a pecsét nincs kihelyezve. Van azonban posta és bolt is, így szombat délután és vasárnap kivételével valószínűleg megoldható a pecsételés. Ezen kívül az ajtón lévő feliratból és a benti fényekből ítélve a Király-tó partján a Mocsár Lokál elvitelre szintén dolgozik, ott is lehet tenni egy próbát. Szarvas felè végtelen sár, ahol lehet, menjetek a K1-csatorna gátján.
AKPH_24_2 Szarvas, Látogatóközpont hdanee 2020-11-12 egyéb Mi a Szarvas-Szentes műútnál, Szarvas, bikazugi elágazás buszmegállónál szakaszoltunk. Jó tudni, hogy az itt található Aranyhal horgászbolt-kocsma a járványügyi korlátozások alatt is nyitva tart, kint tudtok fogyasztani is. Céges pecsét is van igazoláshoz. (De nem hivatalos pecsételőhely - mi csak útmegszakítást igazoltunk itt!))
AKPH_24_2 Szarvas, Látogatóközpont hdanee 2020-11-19 rendben A látogatóközpont zárva tart, de a bélyegző a parkoló kapuja mellé van felszerelve, így állandóan elérhető.Aki Szarvas környékén rövidebb szakaszokra bontaná a túrát, délen Szarvas, bikazugi elágazás buszmegállónál tud szakaszolni (céges pecsétet is lehet kapni az itt található horgászbolt-kocsmában), északon Halászlak vasúti megállónál (a vasúti hídon ugyan tilos átkelni, ennek gyakorlati akadálya nincs). A szarvasi komp folyamatos üzemben működik napkeltétől napnyugtáig, ebédszünet 12-12:30 között, 100 Ft a személyjegy.
AKPH_25 Peresi gátőrház hdanee 2020-11-25 rendben A Hortobágy-Berettyó árvízkapujánál jobb oldalon található a bélyegző. Korábbi túrafüzetet használók figyeljenek, mert a Peredi gátőrház-Mezőtúr szakasz már jó ideje a jobb parton halad és a pecsételőhely sem a bemutatóházban van már.
AKPH_26 Mezőtúr hdanee 2020-11-25 rendben A múzeum főút felőli homlokzatán a kapu közelében a falon van a pecsét. A múzeum a járvány miatt zárva tart. Maga a múzeum nem az AK útvonalán található, a kórházzal szemben nyíló Damjanich utcán kb. 1 km. Jelenleg az AK útvonala mentén található Zöld Büfé a kórháznál nyitva tart, olcsón lehet laktató, bár nem túl minőségi falatokhoz jutni. Aki pedig a vasútállomást veszi célba, az előtte működő kisboltban igen egyszerű kínálatot talál.
AKPH_26_B Túrkeve hdanee 2020-11-26 rendben A leírt helyen, a jobb parti hídfőben kék pecsét jellel megjelölt oszlopon a bélyegző rendben.Aki itt szakaszolna, az 3 km-es aszfaltos sétával érheti el Túrkeve, autóbusz-állomást.Mezőtúr felől érkezve a gát enyhén saras, de gyalog jól járható, a szelvénykövek pedig segítenek (de)motiválni magunkat a hosszas menetelés során.
AKPH_26_B Túrkeve hdanee 2020-12-08 rendben
AKPH_27 Ecsegfalva hdanee 2020-12-08 rendben Ecsegfalva Kisújszállás illetve Túrkeve felőli végén a falu végét jelző táblánál, egy információs táblára szerelve található a jó állapotú, folyamatosan elérhető bélyegző. A közeli, Ecsegfalva, Csatornapart nevű buszmegállóból elég gyakran járnak buszok Kisújszállás és Dévaványa vasútállomások felé. A masszív buszmegálló jó pihenőhely is a mostani kocsmaínségben.Túrkeve felől érkezve jelenleg a gáton sok a sár még a kijárt nyomokon kívül is, leszámítva egy kőzúzalékkal szinte turistasztrádává turbózott szakaszt a gástyási szivattyúteleptől Ecsegfalva felé. (Bringásoknak ugyanott külön Simson-sáv nyílik a zötykölődést elkerülendő.) A jelzések igen ritkák errefelé, de szükségtelenek is, hiszen végső soron egy rövid mezőtúri letéréstől eltekintve 41 km-en át a Hortobágy-Berettyó jobb parti gátján kell haladni.A 31.fkm. (Balogh-síremlék) közelében kisebb gulya legelészett, az egyik marhanagy szarvasmarha olyan bociszemekkel nézett ránk, hogy inkább lehúzódtunk a töltés aljába, ott kerülve meg az illegális csoportosulást :)Kiépített pihenőhelyre ne számítsatok a túrkevei pecsételőhelyig, amelytől párszáz méterrr északkeletre egy körbe nem kerített nyaralószerű épület előtt van több pad és asztal.
AKPH_28 Réhelyi Látogatóközpont hdanee 2020-12-17 rendben A látogatóközpont pénztára előtti korláton folyamatosan elérhető a bélyegző. Ecsegfalva felől az épületek közé érkezve jobbra kell térni néhány lépésnyit, ezt jel is mutatja. A bemutatóhely zárva tart, a biztonsági őr szerint április 1-én nyitnak, ha a jogszabályok ezt lehetővé teszik. A közeli madárvártán és a kilátóban is fedett pihenő van, bár a madarak alaposan ott hagyták a nyomaikat mindkettőn. Aki itt szakaszolna, a Réhely (és nem a Túzoktelep) nevű buszmegállóban tud legkényelmesebben a Kisújszállás-Ecsegfalva-Dévaványa buszokra felszállni.Ecsegfalvát elhagyva a volt vasúti töltésen lassú a haladás mostanság: az óriási sarat vad növényzet váltja. Cserébe van, ahol percenként száll fel instant szívinfarktust okozva egy-egy fácán, de sok az őz és a nyulat is könnyű kiugrasztani a bokorból. A vasúti töltést elhagyó jelzés létezik, de kijárt nyom híján véletlenszerű, hogy észreveszi-e valaki. Érdemes navigációt használni. A látogatóközpont magasságáig a műút nem túl forgalmas szerencsére. A túzokvédelmi központ után Dévaványa felé a jelzés ugyan nem a vasúti töltésen megy, mégis érdemesebb azt választani, jobban lehet ott haladni így télvíz idején.
AKPH_29 Dévaványa hdanee 2021-01-11 rendben A váróterem nyitva tartási idejében érhető el a bélyegző, a vágányok felől belépve bal oldalon. A váróterem fűtött. Maga az állomás rövid letéréssel érhető el.Körösladány felől érkezve az Eötvös utcánál étterem, a Kossuth Lajos utcánál kisbolt található a túraútvonal mentén.Folyás-ér és Simasziget között a sár az úr, Simaszigetnél a feltétlen szükségesnél lelkesebb házőrzők ellen be kellett vetni a légvédelmet, onnan az aszfalt - sima ügy!
AKPH_29_B Folyás-ér hdanee 2021-01-11 rendben Ez az új bélyegzőhely ott található, ahol az AK útvonala a Dévaványa-Szeghalom földút egyeneséről déli irányba tér. Egy szabvány útirányjelző oszlopon van a bélyegző és doboza, a madarak alaposan “megáldották”.
AKPH_30 Körösladány hdanee 2021-01-11 rendben A bélyegző a forgalmi irodába belépve rögtön a bal oldalon van, csak akkor érhető el, amikor van szolgálat. Folyás-ér felé most a fagy miatt aránylag jól járható volt az út széle, de ez hamar átcsaphat dagonyába. Fontos, hogy a Folyás-ér előtti jobbkanyar egyetlen jelzése egy kidőlőfélben lévő OKK táblán található, így hamarosan eltűnhet.
reklám