Alföldi Kéktúra pecsételőhelyek

helyszínek
Alföldi Kéktúra mozgalom rövidítése: ak
A másik két Kéktúrától merőben eltérő, de hasonlóan egyedülálló természeti értékek között túrázhatunk nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek között az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonalán. Az MTSZ és az alföldi tagszervezetek közös munkájának gyümölcse 1996-ban került átadásra Alföldi Kéktúra (AK) néven, amelynek mindenkori kezelője és kiírója a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ).
Az Alföldi Kéktúra célja, hogy a jelvényszerző túra résztvevői a rendszeres természetjárás során megismerjék hazánk természeti szépségeit, tájait, lakóinak életét, országunk történelmét, kulturális kincseit.
Az Alföldi Kéktúra ...útvonala azon kék sáv jelzésű turistaút, amely a Tolna megyei Szekszárdtól a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyig vezet. Hossza közel 870 km.
A tényleges túratáv, valamint a nyomvonal időnként elkerülhetetlen módosítások miatt változhat. Az új nyomvonal kijelölése vagy a nyomvonal megváltoztatása minden esetben a Magyar Természetjáró Szövetség joga és feladata.
Az útvonalon pecsétekkel ellátott ellenőrzőpontok találhatóak, amelyeknél az „Alföldi Kéktúra útvonalvázlat és igazolófüzet" című kiadvány megfelelő helyére kell pecsételni. A mindenkoron aktuális útvonal kektura.hu oldalon található.
Az Alföldi Kéktúra teljesítése csak gyalogosan, hatéves kortól, tetszőleges irányban haladva, tetszőleges hosszúságú szakaszokra bontva elfogadott. A teljesítés időtartama nincs korlátozva. Az útvonal egyéni és csoportos bejárása is megengedett, de csak egyénhez köthető egy teljesítés.
Az Alföldi Kéktúra végigjárását a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott eredeti igazolófüzet összes üres négyzetébe történő bélyegzéssel és dátumozással kell igazolni. Minden nevesített négyzetbe a megfelelő, ugyancsak névvel és egyedi grafikával ellátott bélyegzőlenyomatot kell elhelyezni. A Kéktúra folyamatos bejárása nem előírás, azt mindenki saját időbeosztásához szabva tetszőlegesen szakaszolhatja. A lényeg, hogy a kezdő és a végpont egy-egy bélyegzőhely legyen. Ilyenkor fontos, hogy adott bélyegzőlenyomatnál a túra megszakításakor és az ott történő újrakezdésekor is dátumozni kell. A túra megszakításának az számít, ha az utat több mint egy nap kihagyás után folytatod.
A bélyegzők helyének pontos leírása, a füzet beszerezéséről és áráról további infók pedig a kektura.hu oldalon találhatók.
A túra teljes távjának bejárása után a füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség központjába kell eljuttatni, ahol a teljesítést ellenőrzik, dokumentálják.
A túramozgalom jelvényét térítésmentesen kapják a sikeres teljesítők. Mindez a teljesítés számától független, azaz minden egyes teljesítés után ingyenes a jogosan megszerzett jelvény. A jelvényeket az MTSZ központja adja ki, a teljesítőkről nyilvántartást vezet, illetve honlapján az ahhoz hozzájárulók nevét közzé teszi. Gondoskodik továbbá a Kéktúra jelvény és az igazoló oklevél átadásáról, a füzetet pedig visszajuttatja a tulajdonosának.


Alföldi Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek megtekintése a geojson.io-n
Alföldi Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek, gpx letöltés
Alföldi Kéktúra mozgalom nyomvonala, gpx letöltés
Alföldi Kéktúra mozgalom útvonalváltozásai
A névre, vagy az azonosítóra kattintva a bélyegző oldalára jutsz, míg a felhasználó nevére, vagy a dátumra kattintva a túrázó mozgalomhoz tartozó logjait olvashatod el.
azonosító név fényképek túrázó dátum
DDKPH_50_AKPH_01 Szekszárd 5 huMSTS 2025-01-07
AKPH_02 Bárányfok 4 huMSTS 2025-01-07
AKPH_03 Keselyűs 4 zsipa 2025-02-02
AKPH_04 Lankóci gátőrház 5 sjan 2025-02-02
AKPH_04_B Pörböly 4 zsipa 2025-02-02
AKPH_05_1 Bajai átkelés 7 csg65 2025-02-01
AKPH_05_2 Bajai átkelés 5 pannonia9 2025-02-08
AKPH_06_1 Ósükösd, Th. kint 9 pannonia9 2025-02-08
AKPH_06_2 Ósükösd, Th. bent 2 vkinga7 2025-02-01
AKPH_06_B Ólom-hegy 4 tzoli87 2025-02-01
AKPH_07 Hajósi pincék 4 tzoli87 2025-02-01
AKPH_07_B Császártöltés 4 Hrita 2024-12-27
AKPH_08 Kéleshalom 4 paksasebestyen 2024-12-19
AKPH_09 Pici Paci porta 5 paksasebestyen 2025-01-11
egyedi Kiskunhalas (Csipkeház) 1 Barátságos túrázó 2024-11-16
AKPH_09_B Kis Keceli út 4 quijote22 2025-02-02
AKPH_09_C Jánostelek 4 quijote22 2025-02-02
AKPH_10 Petróczi-iskola 4 quijote22 2025-02-02
AKPH_10_B Rúzsa-fa 1 paksasebestyen 2025-01-24
AKPH_11 Ruzsa 2 paksasebestyen 2025-01-25
AKPH_12 Zákányszék 4 pityusi 2025-01-26
AKPH_13 Bordány 2 pityusi 2025-01-26
AKPH_14 Zsombó 2 pityusi 2025-01-26
AKPH_15 Szatymaz 3 CsaBen 2025-01-28
AKPH_16 Sándorfalva 1 CsaBen 2025-01-28
AKPH_17 Ópusztaszer 1 Hecsa 2025-02-01
egyedi Ópusztaszer (Nemzeti Történeti Emlékpark) 1 jpatakfalvi 2025-01-25
AKPH_18_1 Mindszenti rév, halászcsárda 2 boldogvandor 2024-12-31
AKPH_18_2 Mindszenti rév, komp 2 Jodoo 2025-02-01
AKPH_19 Mindszent vá. 2 Jodoo 2025-02-01
AKPH_19_B Ördöngös 2 Jodoo 2025-02-01
AKPH_20 Tompahát 2 fattila 2025-01-03
AKPH_21 Nagymágocs 2 paksasebestyen 2025-02-02
AKPH_22 Árpádhalom 2 paksasebestyen 2025-02-02
AKPH_23_A Gádoros 2 paksasebestyen 2025-02-02
AKPH_23_B Eperjes 3 paksasebestyen 2025-02-02
AKPH_24_1 Szarvas, Arborétum 2 Peet78 2025-01-25
AKPH_24_2 Szarvas, Látogatóközpont 2 paksasebestyen 2025-02-01
egyedi Szarvas (Arborétum) 1 Peet78 2025-01-25
AKPH_25 Peresi gátőrház 2 Peet78 2025-01-25
AKPH_26 Mezőtúr 2 Bagil 2025-02-08
egyedi Mezőtúr (Fazekes Múzeum) 1 Peet78 2025-01-25
AKPH_26_B Túrkeve 3 Bagil 2025-02-08
AKPH_27 Ecsegfalva 2 szerju 2025-02-01
AKPH_28 Réhelyi Látogatóközpont 3 szerju 2025-02-02
egyedi Réhely (Látogatóközpont) 1 dave-22 2024-10-13
AKPH_29 Dévaványa 2 szerju 2025-02-02
AKPH_29_B Folyás-ér 2 bandi 2025-01-05
AKPH_30 Körösladány 2 bandi 2025-01-12
AKPH_31_1 Vidratanya, Fok-közi gátőrház 2 bandi 2025-01-12
AKPH_31_2 Vidratanya, étterem 2 morph 2025-02-03
AKPH_32 Csolt-monostor 2 morph 2025-02-03
AKPH_33 Vésztő vá. 2 morph 2025-02-03
egyedi Vésztő, Kisvasúti emlékhely 1 Pulmy 2024-10-13
AKPH_34 Okány 2 HPety 2025-02-08
AKPH_35 Zsadány 1 HPety 2025-02-08
AKPH_35_B Begécsi-víztároló 1 felBARack 2025-02-07
AKPH_36_2 Geszt 0 felBARack 2025-02-07
AKPH_36_1 Geszt 1 Horymikk 2025-01-02
AKPH_37 Biharugra 1 quijote22 2025-01-25
AKPH_37_B Szilaspuszta 1 quijote22 2025-01-25
AKPH_38 Körösnagyharsány 2 quijote22 2025-01-25
AKPH_39 Körösszakál 1 Horymikk 2025-01-31
egyedi Körösszakál (Tányérosház) 3 BenJohnsy89 2024-11-06
AKPH_39_B Belec 1 Horymikk 2025-01-31
AKPH_40 Furta 2 Horymikk 2025-01-31
AKPH_41 Bakonszeg 2 quijote22 2025-01-02
AKPH_42 Berettyóújfalu 1 quijote22 2025-01-11
AKPH_42_B Szentpéterszeg 1 quijote22 2025-01-11
AKPH_43 Hencida 2 quijote22 2025-01-11
AKPH_43_B Bojt 1 quijote22 2024-12-27
AKPH_44_1 Nagykereki, Bocskai-kastély 1 quijote22 2024-12-27
AKPH_44_2 Nagykereki, vasútállomás 1 BenJohnsy89 2024-11-05
AKPH_45_1 Kismarja, templom 2 Gyima 2025-01-04
AKPH_45_2 Kismarja, vá. 1 quijote22 2024-12-27
AKPH_46_1 Pocsaj, vízmű 2 Gyima 2025-01-04
AKPH_46_2 Pocsaj, vendégház 1 donjuan1984 2024-10-12
AKPH_46_3 Pocsaj, óvoda 1 BenJohnsy89 2024-11-05
AKPH_47 Cserekert 2 Gyima 2025-01-18
AKPH_48 Létavértes 1 goboc 2024-12-22
AKPH_49_2 Kék-Kálló-völgy 1 Rudu 2025-01-05
AKPH_50 Kepecstag 2 Rudu 2025-01-05
AKPH_50_B Pipóhegy 1 solyomg 2025-01-19
AKPH_51_1 Vekeri-tó, Mézes-hegyi-tó 1 solyomg 2025-01-19
AKPH_51_2 Vekeri-tó, Katihíd 1 pityusi 2025-02-09
AKPH_52_1 Bánk, arborétum 2 solyomg 2025-01-19
AKPH_52_2 Bánk, iskola 1 pityusi 2025-02-09
AKPH_52_B Fancsika 1 pityusi 2025-02-09
AKPH_53 Halápi csárda 2 solyomg 2025-02-09
egyedi Zsuzsi erdei vasút 1 evelinksts 2024-10-23
AKPH_53_B Petőrészi-kilátó 1 solyomg 2025-02-09
AKPH_54 Nyíracsád 1 solyomg 2025-02-09
AKPH_54_B Gút 1 tau0470 2025-01-28
AKPH_55 Nyírlugos 2 tau0470 2025-02-04
AKPH_56 Istvántanya 1 dave-22 2025-02-08
AKPH_57 Nyírbátor, Báthori-múzeum 1 tau0470 2025-01-07
AKPH_57_2 Nyírbátor, vasútállomás 2 tau0470 2025-01-07
egyedi Nyírbátor (Báthori Várkastély és Panoptikum) 2 dobolyie 2024-11-23
AKPH_58 Nyírderzs 4 tau0470 2025-01-07
AKPH_59 Vaja 2 Lie 2025-01-25
egyedi Vaja (Vay Ádám Múzeum) 1 dobolyie 2024-10-20
AKPH_60 Nyírkarász 2 Lie 2025-01-25
AKPH_61 Gyulaháza 1 Tóth Gábor 2024-12-30
AKPH_62_1 Kisvárda, vasútállomás 1 Tóth Gábor 2024-12-30
AKPH_62_2 Kisvárda, strandfürdő 1 tothmate 2025-01-07
AKPH_62_B Rétközberencs 1 tothmate 2025-01-07
AKPH_63 Tiszakanyár 1 jakoa 2025-01-26
AKPH_64 Cigándi gátőrház 3 jakoa 2025-01-26
AKPH_65 Pácin 3 tothmate 2025-01-08
AKPH_66 Karcsa 2 agneadra 2025-01-25
AKPH_66_B Karos 1 agneadra 2025-01-26
AKPH_67 Felsőberecki 2 Herbal 2025-01-26
egyedi Széphalom (A Magyar Nyelv Múzeuma) 1 Barátságos túrázó 2023-12-20
OKTPH_143_AKPH_69 Sátoraljaújhely 2 Herbal 2025-01-26
236
térkép